Kevesebb lesz a világban a szenvedés, ha én nem okozok senkinek soha.
A világ valóban tele van szenvedéssel, most nem a szenvedés okáról szeretnék beszélni, hanem a megítéléséről.
Ó hányszor halljuk, s mondjuk magunk is , hogy ez vagy az az ember mennyi szenvedést okoz a családjának, barátainak, hogy megbánt embereket, miközben nem törődik azzal, hogy a másik szenved ettől. Hányszor mondjuk, hogy milyen elitélendő ennek vagy annak a nemzetnek a tette, mi bezzeg tudnánk, hogy mit és hogyan kellene tenni. Csak hát nem rajtunk múlnak a dolgok. Ez, bármennyire is szeretnénk, nem így van. Rajtunk is múlnak a dolgok, pontosabban, rajtunk múlnak a dolgok. Nekünk kell megtenni a kezdő lépéseket, nekünk egyénenként kell arra törekednünk, hogy ne okozzunk fájdalmat, szenvedést, szűkebb, tágabb környezetünknek. Mert nem menthet fel még a siker sem , a haszon sem a felelősség alól, fájdalmat okoztunk másnak!! Tehát marad a kezdő mondat, kevesebb lesz a világban a szenvedés, ha én /mi / nem okozunk senkinek soha.
Drágakincseink
Egy alkalommal egy tibeti láma azt mondta nekem: "A vallások az emberiség drágakincsei". Milyen kár, hogy mi emberek nap mint nap megcsúfoljuk vallásainkat, ki-ki a magáét, de másét is. Mintha az együttérzés, elfogadás, megértés, tisztelet, szeretet fogalmak nem is léteznének. Könnyű szeretni azokat, akik ugyan azt az elvet vallják, mint én / bár néha még az sem könnyű /. Az igaz szeretet akkor mutatkozik meg, amikor más elveket valló emberrel találkozunk. Őt is szeretnem kellene, vagy legalább nem elutasítanom, és nem feltétlenül azért, hogy megtérítsem. Mindenki számára nagy feladat gyakorolni ezt a fajta szeretetet. Óvjuk, ápoljuk a drágakincseinket!
Szeretet a múltban, az csak emlék.
Szeretet a jövőben, az csak fantázia.
Az igaz szeretet, az itt és mostban él.
Ha folyton a múlton rágódunk, vagy a jövőn fantáziálgatunk, a lehetőségét is elveszítjük annak, hogy megismerjük milyen az, amikor a teljességet éljük meg. Éljük meg a pillanatot, ne tegnap, és ne holnap, most!
Legyünk jelen teljes valónkkal. Amennyiben így teszünk, minden pillanat fontossá válik. Nem lesz elvesztegetett idő. Élvezzük tehát a most örömét.
Buddha mondta
"Az igaz szeretet a megértésből születik."
Buddhának ez a mondása talán soha nem volt olyan időszerű, mint most. Nem akarjuk megismerni a másikat, mert nincs időnk. Felgyorsult a világ mondjuk, nem érünk rá ilyen dolgokkal foglalkozni. Nem érünk rá arra, hogy mélyebben megismerjük a kedvesünket, gyerekeinket, barátainkat. Mi magunk sem szeretnénk, ha jobban megismernének minket. Nem gondolunk arra, hogy a pénz, hírnév, hatalom utáni rohanásunk közben a legfontosabbat veszítjük el , a szerető emberi kapcsolatokat. Ami mindennek a forrása. Nem vesszük észre azt, hogy azért vagyunk ilyen sokan depressziósak, magányosak, hitehagyottak , mert nem fordulunk szeretettel mások felé, és nem szeretjük magunkat sem.
Jézus egy alkalommal azt mondta: “Szeresd felebarátodat, mint önmagad “ha mi nem tudjuk helyesen szeretni önmagunkat, akkor jaj a mi felebarátunknak is. Képzeljük el, hogy mi magunk egy vizes pohár vagyunk, valaki kér tőlünk inni, odaadjuk neki az üres vizes poharat, a legkevesebb, hogy ütődöttnek fog hinni minket. Ö vizet kért, nem üres edényt. Ugyanígy van ez az életben is, csak akkor vagyunk képesek szeretetet adni, ha olyan sok van bennünk, hogy az már kicsordul. Fordítsunk időt arra, hogy megismerjük először önmagunkat, képességeinket, lehetőségeinket. Fordítsunk időt arra is, hogy megismerjünk másokat is, ha lehet minél több embert. Merjünk nyitottak lenni mások felé, még akkor is, ha egyszer-egyszer csalódunk.
Ha nem így teszünk, akkor soha nem ismerjük meg az igaz, tiszta szeretetet.